"A KÖNYVTÁRÜGYÉRT" kitüntetés

"A KÖNYVTÁRÜGYÉRT" kitüntetés

2015-05-15
SZIE KDKL

Örömmel adunk hírt arról, hogy országos elismerést kapott Könyvtárunk. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöksége 2015-ben a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltárnak adományozta „A KÖNYVTÁRÜGYÉRT” kitüntetést kiemelkedő munkája elismeréséül és a hazai könyvtárügy fejlesztésében való részvételéért.

A díjat az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2015. május 13-án az Országos Széchényi Könyvtárban tartott közgyűlésén vette át a szakmai szervezet elnökétől és a díj kuratóriumának elnökétől Koósné Török Erzsébet főkönyvtáros, volt főigazgató és Barna Marianna könyvtáros, mb. igazgató, részlegvezető. Az ünnepi eseményen jelen volt Gálfi Péter egyetemi tanár, tudományos rektorhelyettes, az EDHT elnöke.

A Könyvtár nevében Koósné Török Erzsébet köszönte meg a megtisztelő elismerést. Elmondta, az első önálló Magyar Agrártudományi Egyetem és annak keretében a Központi Könyvtár megalakításának 70. évfordulója évében különös jelentősége van a díjnak. Az egész könyvtári közösség napról-napra kitartóan, elkötelezettséggel végzett munkáját ismeri el. Mi azt valljuk, a Könyvtár, a könyvtárosok legnagyobb elismerése az olvasók, a könyvtárhasználók elégedettsége, ugyanakkor egy ilyen országos kitüntetés az öröm érzése mellett megerősítést nyújt a megfogalmazott törekvések maradéktalan megvalósításához, az Egyetemen, a magyar könyvtárügy területén végzett minőségi tevékenység folytatásához.

Fotó: Kovács-Deli Éva

 

Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár